Tóalmás Polgárőr Egyesület

A Tóalmási Polgárőr Egyesület 1990 év nyarán alakult meg, Faluvédő Egyesület néven, közel száz fővel. Alapító Okiratunkban első helyen a bűnmegelőzés szerepel, második helyen környezetünk, a település tisztasága, a természetvédelem szerepelt.

Hatósági feladatot nem láthatunk el, de hatósági feladatokban a Rendőrséggel részt vehetünk. A Rendőrséggel együttműködési szerződést kötöttünk. Rendszeres közös járőrözést hajtunk végre, melyben a környező települések Polgárőrségei is részt vesznek. A Polgárőrség működésének fenntartásához, megalakulásunk óta eltelt időszak első 4 évében, az Önkormányzat támogatását biztosított, önfenntartó.Kezdetben az éjszakai járőrözést csak saját gépkocsival láttuk el, melyre üzemanyagpénzt adtunk. Jelenleg már van autónk, LadaNiva terepjáró, melyet a Rendőrségtől, pályázat útján kaptunk.

Karbantartása és működtetése megoldott, vállalkozói támogatást kapunk.

Az Egyesület minden év tavaszán tartja az évi rendes közgyűlését. Ilyenkor kap tájékoztatást a tagság az elmúlt év munkájáról, anyagi helyzetünkről, személyi és esetleges fegyelmi ügy problémáiról. Az etikai bizottság a renitensektől évközben bármikor bevonhatja igazolványát.
A kilencvenes évek közepén csatlakoztunk az Országos Polgárőr Szövetséghez. Polgárőreink szervezett oktatáson is részt vettek.

A Pest Megyei Polgárőr Szövetségben a környező települések Polgárőrségével együtt igen kiemelkedő szerepet vállalunk. Jelenleg a térségünkből 4 vezetőségi tag van delegálva. Tagságunk létszáma – mely aktívan részt vesz a járőrözésben – 40-50 fő. Évente 4-5 új tag jelentkezik, lemorzsolódás kb. ugyanennyi fő. A Tóalmási Polgárőr Egyesület ma már szerves része a falu életének, a lakosság igényli, támogatja működésünket. Rendszeresen járőrözünk éjszaka, a rendőrséggel, vagy önállóan, de ez gépkocsi nélkül ma már nem működne. Az Egyesület pártoktól és politikától független.

A lakosság minden polgárának elérhetők vagyunk, segítünk minden probléma megoldásában, mely a Polgárőrség feladata.

Telefonon bármikor elérhetők vagyunk.

  • Törőcsik József, titkár
  • Urbán Pál, a Tóalmási Polgárőr Egyesület elnöke, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség vezetőségi tagja, a térség régióvezetője: (06-20) 910-5509

Szolgálunk és védünk!

Tóalmás, 2007. 01. 10.
Urbán Pál
elnök