Home / Községünk története

Községünk története

Első okleveles előfordulása 1406-ból való, Almásként. Az Árpádok alatt a jánoshidai premontrei apátság birtokai közé tartozott. Mint település már a XI-XII. században létezett. Erre utal a régi templom maradványa (várfalszerű széles talapzat) és a körülötte fellelhető emberi csontvázak. Vélhetően a tatárjárás alatt pusztult el. Jelenlegi temploma e régi erős várfalszerű alapra épült. Bizonyítékul szolgál még, hogy a Poklos dombon (Várhegyen) a földvár maradványai még most is fellelhetők, s körülötte cserépedény törmelékek árulkodnak.

A tatárjárás után a község újra települ. 1406-ig a Kókai-Kachi János volt birtokosa. Keleti-délkeleti határrészét a Kátay-család a XII. században kapta királyi adományként. Miután a Kókai-család magvaszakadt, Zsigmond király részüket javadalmazásra a királyi kápolna ispánjának odaadta, ki egyben a királyi levéltár őre volt. 1409-ben a Tétényi-Kapi-családnak adományozta, 1410-ben azonban elvette tőlük. Ezek után királyi birtok, míg 1424-ben mint Szanda és Buják várak tartozékát Zsigmond király nejének, Borbála királynénak adományozta. 1439-ben Albert király az előbbit megfosztván birtokaitól, feleségének, Erzsébet királynénak adta. Ezt követően gyakran cserélt gazdát: Rozgonyiak, Lábatlanok, Báthoriak voltak urai. 1511-ben Kókai Német Kakas Truczy Bernát nevében tiltakozik Almás és Kóka eladományozása ellen.

Almás keleti részén, a Káthay-család birtokán 1473-ban önálló település jön létre Boldog-Asszony Kathaya néven, melynek temploma is volt (jelenlegi Török-domb). A török világban Almás elpusztul. A török defter szerint Almás-puszta néven maradt fenn és területét Sámbok, valamint Szecső rájáik művelik. Boldogasszonykáta mint önálló település szintén megszűnik, templomát széthordják. Puszta Boldog-kátaként jegyzik a későbbiek folyamán. Valójában Almás mégsem néptelenedett el teljesen: 1691-ben egy negyed, 1695-ben kettő portával rótták meg. A török kivonulása után az elbujdosottak közül sokan visszatelepültek és újabb családok telepedtek le.

A császári seregek fenntartása címén óriási gazdasági tehertétel – elvonás – hárult a lakosságra. Az elégedetlenség folytán a Rákóczi-szabadságharc kitörésekor az 1703. szept. 13-án történt felhívásra 48 órán belül 43 fő csatlakozott Nagy Gergely hadnagy zászlaja alá. Az újabb háború következtében a lakosság létszáma csökkent. Az 1701-ben még 88 adózó családból 1715-re 58 család marad. Az 1728-as összeírás szerint a kecskeméti járáshoz tartozóan 73, 1744-ben 102, 1760-ban 152 adózó jobbágy család él. 1728-ban földesurai a császárhoz hű Koháry István, Pláthy, Aszály, Vajda és Pétery. A község létszáma erősen megnövekszik a felvidéken keresztül részben erdélyiekkel, de zömmel Nógrád és Gömör megyékből Heves megyén át magyar anyanyelvű betelepülőkkel. Római katolikus vallásúak. Elenyészőek a tót, szláv, horvát eredetű nevek.

Az 1730-as évek elején Prónay (I) Gábor Károly királytól az egész helységet Puszta-Boldogkáta és Szentmártonkáta egy részével adományba kapja, és ettől kezdve a Prónay-család bárói ágának birtoka, és az maradt 1848-ban is földesura. A község területe 1897-ben már több birtokos családra oszlik meg. Bíró Zsigmondnak 229 kh., Wahrmann Renének 670 kh-ja van. Ezen gazdacímtár nem tartalmazza a közben Gömör-Kishont vármegyéből idetelepült Katona-családot. Katona Lajos, aki 1848-ban kormánybiztos, Pest vm. szolgabírája, testvére Katona Gyula, kinek fia Lajos szolgabíró, államtudor, valamint ennek testvére, Katona Ferenc, akik 900-900 m. hold terjedelemmel lettek birtokosok. Az utóbbi Boldogkátán 1909-ben építtetett úrilakot. Az 1910-es adatok alapján báró Prónay Sz. Gábornak 2154 m. holdja, özv. Beretvás Endrénének (sz.: Wahrmann R.) 1200, Katona Ferencnek 900, Katona Lajosnak 900, Bíró Zsigmondnak 305 m. holdja van. Az első világháború előtt Beretvás Endréné birtokát gr. Andrássy Gézáné vette meg a régi és új kastéllyal, s a körülötte lévő parkkal (Bócz-kert).
A község életében erősödik az állami igazgatás, a földesúri egyeduralom megszűnik, számba veszik a lakosokat. 1900-ban már 2495 lakosa van, a házak száma 413. Az 1930-i népszámlálás szerint 3385 a lakosok száma, és 702 háza van. Területe ekkor 6836 kh. Megoszlás szerint: szántó: 3977, rét: 825, legelő: 763, erdő: 93, szőlő: 302, kertészet: 8, nádas: 72, terméketlen szikes terület, utak, hidak, vizek stb.: 379, belterületi lakóporták: 399 kh. A termelésbe bevont területek – főleg a jó minőségű földek több, mint kétharmada – a nagybirtokosok tulajdonában voltak. Egy negyed – a gyengébb minőségű földek – a kisparaszti gazdálkodásban oszlottak meg.
A község településszerkezete is kialakult. A felvégen a vezető réteg bírt tulajdonjoggal: a templom s körülötte a plébánia, a kántorlakás és a hozzá tartozó egyházi birtok, az akkor még egyedüli földbirtokos kastélya és tisztségviselői laktak, ezt követték az állami tisztség vezetői. Az alvégen a földműves paraszti réteg. A falu a századforduló után kettő nagy uraság vonzáskörletébe került, így azok cselédházai a falu településébe beépültek. A felvégen a “felső-uradalom”, az alvégen az “alsó-uradalom” részéről. A középbirtokosok esetében azok tanyaközpontjai körül voltak a cselédek házai, illetve lakásai.
Az első világháború után 230 kh. földterület került kiosztásra a lakosságnak a földdel nem rendelkezők, a háborúban károsultak és hadiözvegyek részére. Ezen a parcellázott részen új településrész alakult ki (Újtelep). Itt alakult ki a kézműiparos réteg. Ezt már nem a fésűs beépítésű szerkezet, hanem a kiskertes település jellemezte. A világháborúban a szerb és olasz frontokon, Galíciában 110 katona esett el, a hadiözvegyek száma 38, a hadiárvák száma 16 fő volt.
Tóalmás 1708-ban még Tót-Almás néven szerepel és ilyen pecsétet használ a XIX. század elejéig. Később Tó-Almás-ként szerepel, majd 1898-ban a királyi belügyminiszter törzskönyvezteti Tóalmás névre.

Fenyvesi László
helytörténeti kutató

Róm. kath. templom. A Római katholikus Plébánia már 1673-ban fönnállott, anyakönyvei 1709-ben kezdődnek. A falu északnyugati dombján áll a Szent András védőszent nevét viselő katolikus templom. Jellege: szabadon álló, egyetlen homlokzati toronnyal, egyhajós barokk templom, kívül gótikus szentéllyel. A Váci Egyházmegye 1317-1328 között írásban említi Tóalmást, Almasiens néven. A névtár adatai szerint 1678-ban javították a régi gótikus templomot, 1715-ben pedig bővítették. Orgonája 1860-ból való, keresztelő kútja pedig 1817-ből. Jelenlegi állapotában a község legszebb műemléke.

Régi kastély. A birtokszerző Prónay Gábor 1737 előtt számos szilárd cseréptetejű gazdasági és lakóházat építtetett, özvegye pedig 1759 körül a falu északnyugati részén emeletes kastélyt emelt Ezen kastély az akkori időket figyelembe véve egyedülállóan monumentális alkotás volt. A környék ilyen művészi épülettel nem dicsekedhetett.

Anyagát tekintve teljesen téglából épült, melyet helyben égettek, a tulajdonosok monogramjával ellátva. A képen az utcai homlokzat látható. Az udvar felőli homlokzaton, mivel az épület erősen partoldalra épült, nem látszik a mélyen fekvő, boltíves pincesor. A homlokzaton bemélyedő tornác enyhe rizali tot képezve négy ión oszloppal, címerdíszes timpanonnal emelkedik ki, és mögötte, majd mindkét oldalán három-három, falhoz simuló oszloppal egészül ki.

Az építtető unokatestvére, br. Prónay Gábor sokáig lakott benne, aki 60 kh. terjedelmű páratlan parkot épített tavakkal, fürdőházzal és emlékkövekkel díszítve, az úgynevezett Bócz-kertet. Ezen kastély közel kettőszáz éves fennállása során sok vihart ért meg, és jelenleg romos állapota miatt a műemlék-nyilvántartásból törölték. Az egész nemesi birtok 1892-ig a br. Prónayak kezén volt, amikor az oldalági tulajdonosok örökösök híján a birtokot részben eladták a Pesten lakó Wahrmann Renátának, aki később Beretvás Endrével kötött házasságot. Ezért jegyzi az irodalom a kastélyt Beretvás-kúria néven. A kastélyt és a körülötte lévő birtokot 1910 körül eladták, és a II. világháborúig az Andrássy grófok tulajdona. A kastély építése folyamán (a jelenleg is élő szájhagyomány szerint) annak pincéjéből északkeleti irányba, a templom felé, valamint délnyugati irányba, a borfeldolgozó és tároló nagypince felé alagútrendszer volt kiépítve. Ennek maradványai jelenleg is erre utalnak, feltárását viszont senki nem kezdeményezte.

Új kastély. Az ország készült a honfoglalás ezer éves évfordulójának méltó megünneplésére, a millenniumra. I. Ferenc József felhívással fordult a magyar nemességhez, hogy az évfordulóra maradandó emlékműveket, épületeket építsenek. A felhívásra építtette Wahrmann Renáta a Bócz-kertben ma is épségben lévő, fényűző barokk stílusú kastélyt. A kastély Ybl Miklós tervei alapján 1894-95-ben készült el, kb. 50 szobával.

A csíkszentmihályi, krasznahorkai és pesti palotáik mellett az almási kastély nyaralásra és vadászatokra volt fönntartva. Gróf Andrássy Géza 1938-ban meghalt, ezután fia, gróf Andrássy Manó örökölte. A park továbbépítését már az új tulajdonosok végeztették. Önálló áramfejlesztő berendezéssel, artézi kutak fúrásával közművesítettek, további épületeket, fürdőmedencét létesítettek.
Nagy szakértelemmel foglalkoztatott kertész gondos munkáját dicséri a télikert, az üvegház (a kastély oldalán) és a kastély körüli park.

A park kialakításánál-továbbépítésénél ügyeltek arra, hogy a mesterségesen létesített halastó, a víz utánpótlást biztosító, majd kivezető patakok vadregényessé váljanak. Hozzá illő növényzet ültetése révén, különféle halakkal, rákok betelepítésével, valamint átjárók és hidak építésével.

A kastély és park 1945 után a SZOT kezelésében gyermekek üdültetését szolgálta. Vizeinek élővilágát a horgász szövetség vette gondozás alá, ahol a park egyik részén a feltételek biztosítása céljából a tájba beillő létesítményt építettek.

A kastély az első világháború és az azt követő időszak alatt is megmaradt épségben, mivel Friedl Henrich, az uraság személyi titkára és egyben bonorum directora ez idő alatt is itt lakott. Ezt a háború után gr. Andrassy Géza földbirtokos jelentés földtulajdonnal honorálta, amin Friedl Henrich kiépíthette saját kis gazdaságát.

Utczarészlet – Községháza. A település központjában széles főutca vezet végig, melyet a községháza zár be, illetve választja ketté az utcát. Náddal fedette házai rendezetten sorakoznak. Ezen túl helyezkedik el az alvég. A községháza előtt az 1914-18-as háborúban elesettek emlékére bekerített akácos van, “Hősök ligete”. Ezen főutca vezet a felvégen át a templom felé. Itt már pala- és cseréptetejű módosabb házak találhatók.
A lakosság erősen vallásos, az elzárt településekre jellemző kulturális életet élt az 1940-es évekig. Lakosai csak búcsújáró helyekre zarándokoltak, más vonatkozásban a szomszéd települések vásárain cserélték ki tapasztalataikat. Népi hagyományaikat, szokásaikat a településen belül családi összejöveteleken, fonás, szövés közben ápolták.
A pedagógusok segítségével a gyermekek színdarabok, betlehemi játékok betanulásával, majálisok rendezésével vittek életörömöt a mindennapi nehéz munkában fáradt emberek életébe.

Szövetkezet. A lakosság életkörülményeinek fejlődéséhez az első világháború után nagymértékben hozzájárult a kisiparosok széles skálájának létrejötte. Megtalálható: asztalos, ács, bádogos, bognár, cipész, szabó, hentes, pék és kovács. A kovácsok közül hárman erő- és cséplőgéppel is rendelkeztek, Ezenkívül gőzmalom is működött. Az ellátásban segítettek a kiskereskedők. Takarék és tejbegyűjtő szövetkezet, valamint megalakult a HANGYA és Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet.

Látképek. Az elemi iskolai oktatás 1859-ben történő iskolaavatással indult szervezetten, egy fő kántortanítóval, 1897-ben már kettő tanító működött, s több mint 300 gyermeket tanítottak. A nagy létszámra való tekintettel egy tanterem használatát átmenetileg Wahrmann Renáta biztosította kastélyában. 1898-ban már három tanterem és tanító működött. 1909-ben a községben nagy iskolát építettek, melyben három tanterem, szertár és tanítói lakás is helyet kapott,

1928-ban elkészült az “új” iskola kettó’ tanteremmel, szertárral és tanítói lakással. 88. kép bal felső” sarok) Ekkor az iskola könyvtárral még nem rendelkezett. A tanulók létszáma meghaladta a 420 főt.
Az 1930-32-es tanévekben az első osztályosok még csak palatáblán, palavessző segítségével tanulták meg a betűvetést és egyszeregyet. A második osztályosoknak már volt olvasókönyvük. 1936-ban már nyolc fő: Vallásik Gyula, Gerdei Károly, Mitter Ferenc, Tiszárovics József, Dózsa Ferenc, Nappel Julianna, Jaczkovics Anna és Romhányi Anna tanítottak. 1944-ben szervezték meg a hetedik és nyolcadik osztály beindítását. 1950 után megszűntek egyházi iskoláknak lenni, és állami felügyelet alá tartozva működtek tovább.
A templom és a középületek ábrázolása mellett a kastély és park szemet gyönyörködtető felvételei Tóalmás jelképévé váltak a képes üdvözlőlapokon.

A leírás az “Ahogyan nagyszüleink látták” című könyv alapján készült.

Ez a weboldal a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás