Útfelújítás Tóalmáson

TISZTELT LAKOSSÁG!

Mint arról már korábban tájékoztatjuk Önöket, településünk a PM_ONKORMUT_2016 jelzésű, „Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén” tárgyú pályázati felhíváson nyertes pályázata megvalósult.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a 95%-os támogatási intenzitás mellett megítélt bruttó 45.575.576,- Ft összegű támogatást Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzat terhére biztosította.

A fejlesztés keretében a településünk lakói által kiemelten igénybe vett 2 gyűjtőút – az Árpád út (Fő út Béke út közötti rész) és Jókai utca ( Fő út Kossuth L. utca közötti szakasz) – továbbá a település óvodájának otthont adó József Attila utca (Rákóczi F. utcától az Óvodáig tartó szakasza) szilárd útburkolatának felújítása valósult meg. Emellett a fejlesztéssel érintett útszakaszokon 5 közlekedési tábla került kihelyezésre, továbbá 1691 m2 területű zöldsáv került kialakításra. A fentieken túl 152 db fa telepítése is a projekt részét képezi. A fák kihelyezésére a meleg időjárás miatt az őszi hónapokban kerülhet sor. Szintén a projekt keretében került rendezésre az érintett útszakaszok csapadékvíz elvezetése.

A fejlesztés a PM_ONKORMUT_2016/57 azonosítószámú, „Tóalmás Község belterületi utak és csapadékvíz elvezető árkok felújítása” elnevezésű projekt keretében valósult meg.

A kivitelezés 100%-ban elkészült. A projekt záró rendezvénye 2018. március 23-án 15:00 órai kezdettel került megrendezésre a Tóalmási Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tornacsarnokában. Az eseményen az általános iskolás gyerekek rövid műsorát követően Községünk polgármestere, Kovács Magdolna rövid összefoglalást adott a projektről, majd ezt követően Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár úr beszédét hallgathatták meg a résztvevők. A rendezvény fénypontjaként a nemzeti színű szalag átvágásával jelképesen átadásra került a projekt.