Home / Pásztor János – író, költő

Pásztor János – író, költő

pasztor_janos_pic1946. január 02-án Tóalmáson születtem. Családom az üknagyszülőkig visszamenőleg tóalmási kötődéssel büszkélkedhet. A négy évvel később született húgommal és szüleimmel éltük a falusi emberekre jellemző ünnep- és hétköznapokat. Szüleim földműveléssel foglalkoztak. Édesapámat gyakran kísértem el a közeli kovácsműhelybe és az ott átélt élmények miatt választottam a “vasas„ szakmát. Mindig lenyűgözött a vas megmunkálása. Budapesten tanultam és dolgoztam a sorkatonai szolgálatig. Leszerelés után, rövid időn belül a helyi TSZ műhelyében kezdtem el dolgozni, ahol, ha megszakítással is, de két és fél évtizedet töltöttem el.

Időközben 1969-ben párommal házasságot kötöttünk. Az azóta is tartó harmonikus kapcsolatunkból született egy fiú- és lánygyermekünk, ők már felnőttek és szorgalmasan élik életüket. Fiunkék megajándékoztak két szép fiúunokával. Feleségemmel már a nyugdíjas éveinket tapossuk.

Szabadidőmben mindig szívesen hallgattam egy-egy vers elszavalását, irodalmi mű előadását. Mígnem gondolataimat én is papírra vetettem, csak úgy magamnak. Azonban ezek az írások egyre csak gyűltek, és akiknek megmutattam, meggyőztek, hogy a leírt gondolatok az íróasztalfiókban mit sem érnek. Ezért kezdtem el a Tóalmási Figyelőben megjelentetni írásaimat. Az első “szárnypróbálgatások„ óta sok pozitív visszajelzést kapok és ezek mindig jó érzéssel töltenek el, amiket külön köszönök.

Tóalmás, ahol én születtem

Elmerengve állok szülőfalum földjén,
Távolról a Mátra csúcsa köszönt felém.
Hogy hol vagyok? Elmondani csak úgy tudom én,
Ha körbejárok a gondolat szekerén.

Keletről indulok, hol a Jászság csücske határunkig ér,
Olykor homokesőt is hoz a keleti szél.
Északon a Gödöllői- dombság már előbb síkságra tér,
Lassan táplálja nyugodt kis patakunk vizét,
Mely keletre haladva a kaszálót vágja szét,
S itatja a szomjazó madarak seregét.

Tőlünk nyugatra a Tápió vize két óra járásnyira csillan,
Ritkán, de akkor megduzzadva, medréből kilépve rohan.
A kátai vidék, mint nagy rajzlap délen terül el,
Rajta a természet rajzolta képeivel.

Ez a hely ahol én születtem,
Itt ringott bölcsőm, s talán itt lesz sírhelyem.
Ide köt ezernyi gyermekkori emlék,
S most visszaforog a merengésvarázsolt időkerék.
 
Látom a szőlősben a harkályt, mely kopog szaporán,
A kissé odvas almafán.
Hej, a cseresznyefa, melyre sokszor másztam én,
S madarakkal osztoztam a roppanós cseresznyén.

Emlék azért a télről is maradt,
Sokat tudna mesélni a szánkózásra fogott Hombár- és Mészár part.
Él még a Bóc- kert. – Játékaink hallgatag tudora,
Bár sokat kizavart bennünket az “Öreg Buza„.
Kristálytiszta vizet adott a kerek- és malomkút,
Oltott szomjunkkal könnyebb volt a továbbút.

Az idillt fölöttem elhúzó repülő robaja robbantja szét,
A mába forgatja az eltévelyedett idő kerekét.
A mai valóság talán már nem olyan szép,
De szívemben megmarad a régi kép.

Pásztor János Tóalmás 2003. 05. 24.

pdf_icon_tiny Pásztor János Rejtett Gondolataim (részlet)

Ez a weboldal a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás